„A hagyomány szerint Fámjin régi neve Vesturvik volt. Valamikor a XVI. században történt egy nap, hogy két férfi a faluból kiment a tengerre halászni a csónakkal. Megláttak egy francia vitorlást, amelyik vízen ringatózva várta, hogy föltámadjon a szél. A két vesturviki férfi áthívott a csónakjába két francia nőt, anyát és lányát, hogy megmutassák, mekkora óriási halat fogtak. Amikor az asszonyok a csónakban voltak, gyorsan eleveztek a falujuk felé. A franciák meg a vitorlásból kiabáltak az elrabolt nők után Femmes... Femmes… no hát, ettől a naptól kezdve hívják Fámjinnak a települést.” – mesélte Hanna, miközben a keskeny, kanyargós hegyi úton tartottunk a kis falu felé.
Megjegyzem, a vikingek gyakran folyamodtak a nőrabláshoz. A genetikai vizsgálatok szerint férfi őseik 80 százalékban vikingek voltak, női őseik meg 80 százalékban kelták, skótok. Szóval a vikingek Skóciába jártak nőt rabolni. Ma a lakosság 52 százaléka férfi, bár itt is több fiú születik, mint mindenütt, de főleg a nők mennek külföldre, Dániába tanulni, dolgozni, és jórészt ott is maradnak. (Tegnap egyedül sétáltam, és szóba elegyedtem egy helybéli, olyan hatvanas forma férfivel, aki két perc alatt eljutott a beszélgetésben odáig, hogy kifaggatott van-e férjem, gyerekem, és lenne-e kedvem letelepedni az országban, amúgy ő elvált..., szóval most is nagy a nőhiány.)
Az út csak 15 kilométer volt Tvøroyriból, de lassan mentünk, mert keskeny, kanyargós kis út vezet Fámjinba, egyszer azért álltunk félre, mert hagytuk, hogy megelőzzön bennünket valaki, párszor meg azért, mert szembe jött valaki.
Fámjin Suðuroy nyugati felén fekszik, de nem zárt öbölben, fjordban, mint a legtöbb település a Feröer-szigeteken, hanem csak egy kőzátony által védett öbölben. Amúgy a legtöbb település inkább a keleti oldalon fekszik, mert a nyugati partokon általában függőleges sziklafalak vannak.
A szokásos vízmosások, erek, patakocskák mellett ezen az úton számos kis tavacska is volt.
Fámjinnak a legutóbbi népszámlálás szerint 101 lakosa van. A településen az iskola alsó tagozata található, a nagyobbak Tvøroyriba járnak. Idén alsóba 1 azaz egy gyerek jár, de számára is fönntartják az iskolát. Az úton láttunk három kisgyereket, talán jövőre többen lesznek az iskolában.
Itt is az elmaradhatatlan birkák. Fámjinban is, mint a legtöbb kistelepülésen a halászat és a birkatartás biztosítja a megélhetés. A halat és a húst is szélben szárítással tartósítják. (Fa híján, a füstölés nem jöhet szóba.) (A szárított hal nem volt rossz, de a szárított birkacombból csak egy falatot tudtam megenni.) A két hagyományos foglalkozást a lazactenyésztés egészíti még ki. Még többet itt találsz a kedves birkákról.
Egysávos az út, kicsi a forgalom ezért, szerencsére nem is akarják szélesíteni. Időnként vannak kis beállók, itt várjuk meg a szembejövőt, ha véletlenül összetalálkozunk valakivel.
Nem tudok betelni a hegyek látványával, gyönyörűek. Fámjin körül találhatók Suðuroy legmagasabb hegyei. Köztük az egyik Gluggarnir, a legmagasabb, meg Borgarknappur és Borgin, sajnos nem tudom melyik, melyik volt. Bár a térkép alapján Borginra gyanakszom. Majd lejjebb megírom melyikre gondoltam. Sokszor jut eszembe Tolkien, meg a Gyűrűk ura, ezek a hegynevek szerepelhettek volna a könyvben is. Lejjebb majd lesznek rúnák is :)
Mindenütt ezek a kis vízmosások vannak.
Épp megálltunk a kis beállóban, mert jött szembe valaki, amikor is azt hitték ezek a bájos juhok, hogy enni akarunk adni nekik, így azután felénk szaladtak.
Azt hiszem ez a hegy Borgin.
És íme, Fámjin :) a 2000-es években, talán 2006-ban és 2010-ben is elnyerte a legfestőibb település címet. Nem véletlenül.
Ebben a zöld tetős (külön írva :) ) fehér házikóban lakik a lelkész, aki odaadta a kulcsot, a templomhoz, hogy bemehessünk körülnézni.
A csodás fámjini templom. És mögötte a vízesés: Fossurin Mikli. Afölött, meg, amit nem látunk, a Kirkjuvatn, a templom tó.
Itt fut be a tengerbe a vízesés, a Fossurin Mikli.
És ugyanez közelről.
A fámjini templomot 1875-ben kezdték építeni, és egy év múlva 1876-ban lett kész.
A feröeri zászló, a Merkið (ejtsd: mescse) első példánya. Koppenhágában tanuló feröeri diákok tervezték, és készítették el. Az egyikük, Jens Olivur Lisberg orvostanhallgató fámjini születésű volt, és itt is halt meg, nagyon fiatalon. (Lejjebb láthatod a sírjáról készült képet.) A feröeri zászlót először a házukra húzta fel 1919. június 22-én, utána hol használhatták, hol nem, a II. Világháború alatt az angolok már engedték a használatát, a dánok meg 1948-ban törődtek bele, hogy nem dán zászló alatt hajóznak a feröeriek. Itt olvashatsz részleteket a feröeri zászlóról.
A fámjini rúnakő, hármat találtak ez a legfiatalabb, a XV. század második feléből származik. Ezt onnan lehet tudni, hogy a feröeri reformáció éve, 1538 után készült. Mind rúnák, mind latin betűk szerepelnek rajta. A másik két rúnakő Sandavágurban (a repülőtértől nem messze található a település) és a fővárostól nem messze, Kirkjubøurben van. Ez az a falu, ahol a legrégebbi ma is lakott faház van, amelyikről a térképes-érdekességes cikkben is említést teszek, itt meg részletesen is olvashatsz róla. Amúgy valahogy így kell olvasni Kirkjubøur falu nevét: csiscsubö(u)r, u-t csak épp hogy kiejtik. A Sandavágurban lévő rúnakő a XIII. században készült. A Kirkjubøurben találhatóról még nem sikerült kitalálnom mikori.
Amúgy Norvégiában és Svédországban sok ilyen viking rúnakő van.
A fámjini templomkertben nyugszik Jens Olivur Lisberg, aki egyek tervezője volt a feröeri zászlónak, és aki elhozta az első zászlót Fámjinba. Született Fámjinban 1896. december 24-én, meghalt Fámjinban 1920. augusztus 31-én, tüdőgyulladásban.
Közben besötétedett...
