A birkák mindenütt ott vannak. Több mint 75 ezer birka és 48 ezer ember él a Feröer-szigeteken, amely dánul annyit tesz: Juh-szigetek. A feröeriek nagyon szeretik a birkahúst, sokat is esznek belőle, így azután nem elég a húsuk, ebből is behozatalra szorul az ország. Izlandról és Új-Zélandról érkezik a birkahús. Egyszer ettünk birkafejet, az is izlandi volt. A legolcsóbb az új-zélandi. Bolond világban élünk. 

Szóval jó sok a birka, és mindenütt ott vannak. Vannak érdeklődők és vannak félénkek. Az érdeklődők - állítólag - azt hiszik kapnak valamit, pedig szerintem, csak ismerkedni szeretnének. Ezen a képen látható kedves birka Torshavnban, a fővárosban lakik.

Ő az első birka, akivel találkoztam. Szökevény, elkóborolt, és a kikötő mellett legelészett. Az első sétánkon futottam vele össze Tvøroyriban. Utána akárhányszor arra, jártam, mindig néztem, ott van-e. Többet nem találkoztam vele.

Mint már írtam egyszer, eredetileg fa nem nő a Feröer-szigeteken, csak olyan van, amelyiket ültettek. Minden településnek van saját erdeje, a legtöbb fenyő, és körbe van kerítve, hogy az elkóborló birkák meg ne egyék. Egyik karácsonykor Tvøroyriban a fölállított karácsonyfát is lelegelték.

A birkatenyésztés a feröeriek megélhetésének egyik pillére, a másik a halászat. A szélben szárított birkahús egyik kedvencük, úgy szeretik, mint mi a sonkát, azt az igazi falusi füstölt sonkát. Hagyományosan a ház mellett áll egy kis ház, amelyet résnyi távolságra álló lécekből építettek. Ebben akasztják föl a birkahúst, a combot, a gerincet, és itt szárad ki az állandó hideg szélben, vagy három hónap alatt lesz ehető. Ólinak és Hannának is ez a kedvence. Sajnos nekem nem ízlett, kétszer kóstoltam, de egy-egy falatnál több nem ment le. A főtt birkafej sokkal jobb volt. A pofahúst kóstoltam, krumplival ettük, mint mindent.

Velük akkor találkoztunk, amikor Fámjin felé mentünk Hannával.  Egysávos út vezet oda, és időnként kiszélesedik ahol meg lehet állni, ha jön szembe valaki. Az egyik ilyen megállóban találkoztunk velük. Amint megláttak bennünket, elkezdtek felénk nyargalni. Nagyon helyesek voltak.

Az egyik kedvencem, Tvøroyriba valósi, Ő is bőszen nyargalt felém, amikor elkezdtem fényképezni.

Miért hagysz itt? 

A település körül minden domboldalon ott legelésnek a patakokkal szabdalt mezőn.

A városban is a hátsó kertben ott vannak a birkák. 

Kinek nagyobb, kinek kisebb földterületei vannak a birkáknak. 

A domboldalt mindenütt patakok szelik keresztül.

Nagyon jól néz ki a fekete-fehér birka.

Ez a birka Jón Elié (Hanna fia).

Meghalt a mamája, így cumisüvegből táplálták, a szokottnál is kezesebb bárányt.

Valahol az út mellett délre, Sumba felé menet.

Beinisvørð-ön, a hegy tetején, kedves szelíd birkák. 

Az úton bárhol lehet találkozni sétáló birkákkal, nem nagyon zavartatják magukat. Viszont óvatosan kell vezetni.

A sziget északi részén fekvő Hvalba (kvalba), itt is bátran sétálgatnak az úton a birkák, tudják, hogy senki sem száguldozik az úton.

Nagyon aranyosak ők is.

Még mindig Hvalba, Mechanikus fogamzásgátlás: a jerke (1 éves leányka) hátuljára fölvarták az a színes ruhadarabot, hogy megvédje a korai bárányáldástól.

A fővárosban, Torshavnban készült ez a kép. Találkoztam velük egy emlékmű tövében is.

Ő is a kedvenceim közé tartozik.

Ő Suðuroy és egyben az ország legdélibb részén lakik, Sumba mellett.

...és ő is.