A Feröer-szigetek nyugati felén függőleges sziklafalak alakultak ki, amíg a keleti felén lankásabb partok vannak. Így azután a legtöbb település a keleti parton fekszik, kivéve a már említett Fámjin és Sumba (239 lakos), ahol szombaton (2013. február 23.) jártunk. Ezen a napon ismertem meg az abrázió jelenségét, azaz, hogy is alakultak ki a félelmetes, függőleges sziklafalak. Sumba mellett, Beinisvørð-nél szakadt le legutóbb a partfal, 1975-ben, amíg Hvalba mellett - a délutáni túrán északra mentünk Hvalba-ba (ejtsd: kvalba, 613 lakos) -, pedig olyan sziklafalat láttunk, amelyik még a leszakadás előtt áll. De Sumba-val szemben a tengerben is látszanak rég leszakadt sziklák.
Ez itt Suðuroy és egyben a Feröer-szigetek legdélibb pontja, a sumbai világítótorony, amely Akraberg hegyen fekszik. Amúgy van még pár szikla délebbre, 5 kilométerre innen. A sziklacsoport neve Flesjarnal, annak legmagasabb szikláját Sumbiarsteinurnak hívják, ami annyit tesz sumbai kő vagy más néven Munkurin, a szerzetes, ez 11 méteres, tulajdonképp ez a sziklacsoport a Feröer-szigetek legdélibb része. De ez már kukacoskodás, maradjunk annyiban, hogy a sumbai világítótorony a legdélibb.
Akrabergről a tenger felé nézve ezt láttam. És ez az itt készült videó.
Sumba előtt a valamikor rég leomlott szikla, a Sumbiarhólmur. Itt is készítettem videót.
Akrabergről nézve, a világítótoronytól jobbra.
A Feröer-szigetek legdélibb pontja. Itt van az akrabergi világítótorony.
Beinisvørð hátulról, ami megmaradt a leomlott falból.
A másik oldal.
Rengeteg madár fészkel a Beinisvørð-ön, és nyáron még sokkal többen lesznek.
A függőleges partfalak kialakulásáról a Wikipédián találtam leírást, ott az első kép az, ahol az én előző képeim készültek: Beinisvørð. De a lenti képeken látszik a jelenség kialakulása. Ezek a képek Hvalba mellett készültek.
„Az abráziós part, vagy a nemzetközi tudományos életben ismert nevén kliff egy tengerparti forma, amelyet az erős hullámverés alakít ki többnyire kemény kőzetanyagú tengerpartokon.
A hullámverés jelentős erővel pusztítja a tengerpartokat. A hullámok romboló ereje főként az óceánok és a nagyobb melléktengerek partján jelentős, de gyengébb az elzárt öblökben vagy a beltengerek mentén. A Feröer-szigetek nyugati partvidékén a nyári hullámok 30 kPa nyomást fejtenek ki a partra, amíg a téli viharok legnagyobb hullámainak nyomása akár 300 kPa is lehet. A hullámzás a partfalnak csak az alsó szakaszát érinti, ahol folyamatosan növekvő abráziós fülke képződik. A hullámzás a fülkét folyamatosan tágítja, ezzel a fölötte tornyosuló kőzettömeg alátámasztása egyre inkább csökken. Az alátámasztás előbb-utóbb megszűnik és a partperem a tengerbe omlik. Az omlás nyomán alakul ki a meredek tengerpart. Az ismétlődő omlások nyomán a szárazföld egyre hátrál. Mivel a tengerszint alatt néhány méterrel fekvő kőzetanyag nem pusztul, ezért az egykori sziklafal helyén idővel abráziós terasz alakul ki. A tengerbe omlott kőzettörmeléket az erős hullámmarás lekerekített kavicsokká formálja, amelyek a terasz külső peremén halmozódnak fel. Az abráziós terasz már csak igen lassan pusztul; minél szélesebb a terasz, annál gyengébb hullámok érik el a meredek partfalat. Széles terasz esetén a partfal csak lassan hátrál.
Az abráziós partokon igen látványos formakincs látható. A hátráló parton kapuk és tornyok képződnek. A tengerszint vagy a hullámverés erejének csökkenésével az abráziós partok holtkliffé alakulnak át.”
Hvalba, Madár Szikla, Bird Cliff.
Abráziós fülke.
És száll a szélben a sirály:
Abráziós fülke.
Leomlott rész.
Abráziós fülke.
