Még az ősszel megbeszéltük Ólival, hogy meglátogatom. Elkezdtem keresgélni, miként tudok elutazni hozzá. Dunakesziről Tvøroyriba elmenni nem egyszerű.
A Feröer-szigetekre az Atlantic Airways indít járatokat néhány városból, Koppenhágát választottam, az volt a legolcsóbb. Már csak oda kell eljutnom. Valami hét közepi időpontot kerestem, szintén az ára miatt. Budapestről csak átszállós jeggyel lehet Koppenhágába menni. Így azután a Bécsből induló járatot választottam. Oda nagyon kedves unokatestvérem, Emőke vitt ki, vele töltöttem egy felejthetetlen napot :)
2013. február 5-én reggel 6:15-kor indult a repülőgép, és rövid, másfél óra utazás után értünk Koppenhágába.
Sajnos Feröerre nem lehet egybe megvenni a repülőjegyet. Ezért is választottam a korábbi gépet Bécsből, mert ha sokat késtem volna, akkor 650 dán koronáért (26 ezer forintért) tudtam volna csak átíratni a jegyet későbbre. Így tehát volt több, mint három órám megszerezni a bőröndöm és újra becsekkolni. Bár itt még viszonylag gyorsan telt az idő. Párszor körbejártam az üzleteket, nézelődtem. Amikor végre megjelent, hogy a B5-ös kapuról indul a gép, akkor ültem csak le, és néztem a gépet amelyik Vagarba visz majd el.
Itt láttam először élőben feröeri embereket és hallgattam a furcsa, kissé pattogó beszédüket. Bár Ólit már hallottam Skypon keresztül, amikor telefonált a nővérével Hannával. De mégis csak más volt közelről figyelni őket.
Valamivel több, mint 1300 kilométert repültünk végig napsütésben.
Két óra után láttam meg a Feröer-szigeteket. Már onnan fentről is csodaszép volt.
A leszállópályát még az angolok építették a '40-es évek elején, nehezen találtak a 18 szigeten ekkora sík terepet. Amikor Dániát megszállták a németek, akkor jöttek be Feröerre az angolok, és védték meg. A helybéliek megkedvelték őket, szerelmek, barátságok szövődtek.
A repülőtér Vágában napi 2-3 gépet fogad. Miközben a bőröndökre vártunk egy kedves kiskutya szagolgatott körbe bennünket, gondolom, addigra már végzett a bőröndök ellenőrzésével.
20 perc várakozás után indult a busz a fővárosba, Torshavnba. Az 50 kilométeres utat majd egy óra alatt tettük meg. A kanyargós utakon nem lehet gyorsan menni. Meg nem is szabad, lakott területen kívül 80 km/h, településeken meg 50 km/h a megengedett legnagyobb sebesség.
A sok sziget között nem egyszerű a közlekedés, hajóval, általában komppal, helikopterrel lehet eljutni egyikről a másikra, de van két tenger alatti alagút is, az egyik bejárata látszik a fönti képen. Ez Vágar szigetét, ahol a repülőtér van, köti össze a fő szigettel, Streymoy-jal. A másik Klaksvíkba megy, a második legnagyobb városba.
A busz végállomás a kikötőben van, oda érkeztem. Több mint három órám volt egy kicsit körülnézni Torshavnban. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Torshavnnak 12 263 lakosa van, ezzel a világ legkisebb lélekszámú fővárosa.
Ez a komp Dánia, Feröer és Izland között jár.
Az óváros a kikötő mellett van, öreg, fűtetős házak közt sétáltam, elbűvölt az óváros hangulata.
Ezekben a piros kis házakban működik Feröer kormánya.
A kis piros bódé mögött pedig a feröeri parlament épülete áll. A feröeri parlament, a Løgting (Føroya løgting) a világ egyik legrégebb óta működő parlamentje, 900 óta irányítja a feröeriek életét. Bár volt egy kis szünet 1816 és 1852 között, azért ez szép teljesítmény. Maga az épület sem új, 1856-ban építették.
Három és fél óra várakozás után megérkezett Smyril :) Ez kép már másnap, Tvøroyriban készült, mert addig jócskán besötétedett. A 18 kilogrammos bőröndöm húzója eltörött, szokás szerint eltévedtem, és ott mentem föl a kompra, ahol az autóknak kellett. Illetve szerettem volna, de a bőröndömmel nem tudtam fölvergődni, de jött egy kedves matróz, aki becipelte, megmutatta, hol a lift, és elirányított az 5. emeletre. A liftben 7 emelet látszott, a 3-on vannak az autók, a gyalogos bejárat az 5-en van. Tágas terembe jutottam, ahol lézengtek az emberek. Elég nagy a hajó annak a pár utasnak. Kiderült, azért kell ilyen nagy hajó, mert a nyílt tengeren egy kisebb nehezen tudna átkelni. Meg hétvégén gyakran megtelik. Sokan dolgoznak Torshavnban Suðuroy szigetéről.
Jegyet nem kellett venni, majd visszafele kell kifizetni az egészet. Logikus, nem sokan teszik meg az utat csak egy irányban. Kezdetben nagyon élveztem az utat, de azután fél óra múlva megértettem, mit jelent "tengeribeteg". A hullámzás megmozgatta a gyomrom tartalmát, Szerencsére nem volt benne sok minden, így azután bent maradt. Beszéltünk Ólival telefonon, miközben fekve szenvedtem, de nem nagyon fogtam föl, mit mond. Miután megérkeztem a kétórás út után, akkor magyarázta el, hogy a hajó végébe kellett volna mennem, ott elviselhetőbb lett volna. No, majd legközelebb.